Trendi céges ajándékok
Némelyik cég karácsony táján személyre szabott meglepetést ad a dolgozóknak, partnereknek,máshol mindenki ugyanazt kapja – ám az idén sok helyütt a költségek leszorítása miatt nem telik ajándékokra.Néha azonban nem az érték, hanem a gesztus a fontos: a vállalat ezzel a munkavállaló és az ügyfél iránti megbecsülését fejezi ki.
A válság miatt egyre csökken a cégek ajándékozási hajlandósága, egy felmérés szerint a vállalkozásoknak alig több mint a fele tervezi,hogy valamivel meglepi a dolgozóit vagy a partnereit.
Tavaly még több mint 20 százalékuk legalább százezer forintot költött apróságokra, a negyedüknél ez az összeg megközelítette a félmilliót, és volt néhány olyan cég is,amelynek akár egy-kétmillió is jutott erre a célra. A Promo Direkt Marketing és Piackutató Kft. felmérése szerint az idén a válaszadók közel kétharmadának elképzelése sincs arról, hogy mit vásároljon, és csak az ötödük rendelt valamilyen ajándékot az év más időszakában is.
Az ital a legnépszerűbb
Tavaly a bor volt a slágerajándék, a Promo Direkt adatai szerint a cégek 22 százaléka vásárolta. Az irodaszerek, írószerek és a nyomtatványok is népszerűek voltak,édességet azonban csak a válaszadók huszada választott. A divatcikkek, CD-k és naptárak forgalma is alacsony volt, csupán a vállalatok 3-3 százaléka látott bennük fantáziát.A drága, exkluzív ajándékok – luxuscikkek, elektronikai és sporteszközök – valószínűleg azoknál a szervezeteknél arattak sikert, amelyek milliókat költöttek ajándékokra.A céges reklámanyagokat és szuveníreket fogalmazó vállalkozások már felkészültek a karácsonyi dömpingre: a kínálatukban egyre több ajándékcsomag, fenyőfás-angyalkás díszdobozban kínált minőségi borok és pálinkák tűnnek fel. Van olyan pincészet is, amely céglogóval ellátott címkét is gyárt, amelyen az ajándékozott nevét is feltüntetik.
Praktikus „borosgazda-szettek” is gazdára várnak, amelyekben a borszűrőtől kezdve az elektromos dugóhúzóig minden megtalálható
– ezek némelyikét még sakk- vagy pókerkészlettel is ellátják. A teázás és a kávézás kellékei is népszerűek, nemcsak a csészék közül lehet válogatni, hanem különleges, ritka termékeket is árulnak, díszcsomagolásban.
A legtöbb csomag akár céges logóval is kérhető, ám érdemes elgondolkodni azon, hogy kell-e erre külön költeni: a karácsony ugyanis nem a brandépítésről szól.
Árad a karácsony szelleme
Mikulásos, angyalkás vagy épp hópihés dísztárgyakból, gyertyákból, karácsonyfadíszekből rendkívül nagy a választék a
céges ajándékok között. Ezek mellett az illatszerek, fürdőszettek, illóolajok és füstölők azok, amiket olcsón megvásárolhatnak a vállalatok.
Néha kissé furcsa termékeket is találhatunk: például a hóember- és Mikulásmintás stresszoldó labdát.
A bejgli, gyümölcskenyér és a mézeskalács tipikusan karácsonyi eledel, celofánba csomagolva, maslival átkötve egyszerű és praktikus meglepetés, de díszes üvegben,fémdobozban akár méz, lekvár is ajándékozható. Az édesség – mint például a tokaji aszúkrémmel töltött, borosüvegben kínált bonbon – minden alkalomra,
így a szeretet ünnepére is megfelelő ajándék. Egy informatikai vállalatnál pedig vicces lehet például a laptop formájú belga csoki is.
Az ékszer nem igazán elterjedt vállalati szuvenír, hiszen a nemesfémből készült darabok igencsak drágák.Az egyik kereskedő megtalálta a megoldást: medálnak álcázott pendrive-okat kínál a hölgyeknek, egy másik vállalkozás pedig karórákat árul, amelyeket kérésre
akár még logóval is ellátnak.
Új termék a céges ajándékok között a karácsonyi érem.
A többféle fémből rendelhető termék egyik oldalán egy karácsonyi motívum és egy Mikulás látható,
a másikra a vásárló kérésére bármit bele lehet íratni - persze nem ingyen.
Szempont lehet a praktikusság
A műszaki cikkek ajándékozása ritka, az FN.hu azonban talált egy érdekességet, ami feldobhatja az irodát.A téli hidegben jólesik egy bögre forró tea, és ez akár már munka közben is elkészíthető: a számítógéphez csatlakoztatható „usb-rezsó” épp erre való.
Ez akár kedves célzás is lehet azoknak a kollégáknak, akik gyakran járnak kávézni, teázni.
A könyv mint ajándék kissé személytelen, ám még mindig jobb, mintha a cég a saját visszamaradt promóciós termékeit osztja szét.
A logóval ellátott tollak, noteszek, kulcstartók, CD-tartók, bögrék vagy pendrive-ok viszont akár karácsonyi dizájnnal is készülhetnek.
A „férfiaknak nyakkendő, nőknek selyemsál” elve helyett talán helyesebb, ha inkább a dolgozóra bízzák, mit vesz magának: ez megoldható utalvánnyal vagy készpénz ajándékozásával.Van, aki plusz egyhavi fizetést ad, míg mások egy céges buli megszervezésével jutalmazzák az alkalmazottakat.
Ám az év végére – a válság miatti költségcsökkentés okán – egyre kevesebb cégnél jut forrás ilyesmire.
and start building your own website today.


